모금 9월 15일 2024 – 10월 1일 2024 모금에 대해서

1. Hiénák a trón körül

  • Main
  • 1. Hiénák a trón körül

1. Hiénák a trón körül

Benkő László
이 책이 얼마나 마음에 드셨습니까?
파일의 품질이 어떻습니까?
책의 품질을 평가하시려면 책을 다운로드하시기 바랍니다
다운로드된 파일들의 품질이 어떻습니까?

IV. ​(Kun) László király a magyar történelem egyik legvitatottabb alakja, aki már élete első évtizedében szörnyű eseményeket élt át. Apja a nagyapjával hadakozott, s az országban, mely fortyogó katlanhoz hasonlított, hol itt, hol ott lobbantak fel tűzfészkek. Anyja kun volt, abból a népből származott, amelyet egyszerre átkoztak és áldottak a magyar urak és uralkodók. László kun nyelven kezdett beszélni, kun nők dajkálták, és kunok között cseperedett fel.
Apja, V. István király halála után meg kellett ismernie, mit is jelent bábnak lenni az oligarchák kezében, akik közül az egyik leghatalmasabb talán épp az anyja tudtával ejtette túszul. Azután elérkezett az idő, amikor önmagát nagykorúvá nyilvánítva elhatározta, hogy változtat az eddigieken, és kezébe veszi az ország irányítását.
De kik és miért gátolták ebben? És ő maga miben hibázott? Mely érdekek mentén fogták pártját a nagyurak, és attól kezdve valóban az történhetett-e, amit László akart?
Vajon miért nem tudott nemet mondani a követelőző oligarcháknak? Vagy nem is akart? Ki befolyásolta ebben? A családja? Özvegy édesanyja? Vagy nővére, aki ugyan apáca volt, de nem titkolta, hogy közben világi életet él? Esetleg a kunok, akik vérükből valónak tartották, de akik nem bizonyultak szalonképesnek az akkori magyar társadalom és a keresztény egyház számára?
Ma már sok minden az idők homályába vész, és hiteles, részrehajlás nélküli krónika nem maradt fenn. A regény megkísérli, hogy a korabeli politikai viszonyok átfogó elemzésével választ adjon ezekre a kérdésekre.

년:
2020
출판사:
Lazi
언어:
hungarian
ISBN 10:
9632674731
ISBN 13:
9789632674735
파일:
EPUB, 911 KB
IPFS:
CID , CID Blake2b
hungarian, 2020
온라인으로 읽기
로의 변환이 실행 중입니다
로의 변환이 실패되었습니다

주로 사용되는 용어